fbpx
Főoldal » Bejegyzések » Bemutatkozott a világ legfiatalabb profi go-játékosa!

Bemutatkozott a világ legfiatalabb profi go-játékosa!

Sumire Nakamura új rekordot döntött, hiszen 10 évesen a világ legfiatalabb profi go-játékosa. Mi az a go? Cikkünkből ez is kiderül!

Sumire Nakamura a világ legfiatalabb profi go-játékosa, aki három éves korában kezdte el a játékot és 7 esztendősen már versenyzett. Édesapja go-bajnok, aki 1996-ban országos bajnokságot is nyert, így Nakamura tőle nagyon sokat tanult.  A bemutatkozó mérkőzése a Kansai Go Egyesület oszakai székhelyén került megrendezésre, ahol Edajima első számú játékosa, Omori Ran ellen játszott.

Sumire Nakamura (bal) és Omori Ran (jobb), két debütáló profi go-játékos.

A játékot közel 100 tudosító követte nyomon, így érthető, hogy a fiatal játékos izgult a mérkőzés során. A 174. lépés után Nakamura elvesztette a mérkőzést és ezzel pedig nem sikerült kvalifikálnia magát az Oszakában megrendezésre kerülő 29. Ryusei tornára. Nakamura az első profi mérkőzését követően nyilatkozott a riportereknek a debütálásáról

Túlságosan izgultam, így nem tudtam jól játszani. Csalódott vagyok, a mérkőzés második fele nem sikerült túl jól.

A világ eddigi legfiatalabb profi go-játékosa Fujisawa Rina volt, aki 11 évesen debütált a sporttágban. Fujisawa tavaly nyerte meg a nők rangos Honinbo-versenyét.

Mi az a go?

A go egy kínai eredetű, körülbelül négyezer éves táblajáték. A szabályrendszere viszonylag könnyedén elsajátítható, viszont stratégiai lehetőségekben összetett. Két játékos felváltva helyezi a táblára fekete és fehér köveit egy 19×19 mezős táblán. A játék célja, hogy a játékosok egyike nagyobb területet kerítsen körbe köveivel, mint az ellenfele. A már táblára helyezett kövek nem mozdíthatóak el, kivéve, ha elfogják azt. A játék végén az elfoglalt területeket és elkapott köveket számolják össze, hogy kiderüljön, ki szerzett több pontot. A játékot fel is lehet adni, ekkor értelemszerűen a másik játékos győz.

Nakamura ettől függetlenül továbbra is azon fáradozik, hogy általános iskolásként megszerezze első tornyagyőzelmét. A fiatal játékos számára minden esély adott, hiszen kimagasló tehetségnek tartják nyílván, aki egy különleges programban vesz részt, ahol hasonló tudású go-játékosokkal játszhat.

Reklám