fbpx

MOLNÁR PIROSKA: “Elhagytam a Kossuth-díjamat” – Bóta Café | 2020.07.07.

„Annyira el voltam varázsolva, hogy észre sem vettem, hogy elhagytam a Kossuth-díjamat.” Interjú Molnár Piroskával a Bóta Café-ban

Molnár Piroska a Nemzet Színésze és Kossuth-díjas művész volt Bóta Gábor vendége a Bóta Café-ban. A művésznő mesélt a legújabb darabról, amelyben szerepel, és amelyben Jordán Tamással és Lukács Sándorral játszik együtt. A két pápa című előadás rendezője Vecsei H. Miklós, akit már régóta szeretett volna megismerni a művésznő. Különösen örül, hogy egy fiatal rendezővel dolgozhat együtt, de fontos kikötése volt, hogy nem szeretne olyan szerepet kapni, amely bármilyen nagyobb fizikai megerőltetéssel jár. Molnár Piroska szerint a rendezőnek mindig hinni kell, és arra a kérdésre is választ kapunk, hogy mi van akkor, ha rossz a rendező egy előadás alkalmával. A színésznő leginkább az erőszakos rendezőkkel nem szeret együtt dolgozni, de ha hajlamosak meghallgatni őt a rendezéssel kapcsolatban, az külön örömmel tölti el.

Molnár Piroska itt a Bóta Café-ban árult el néhány kulisszatitkot az Egy német sors című monodrámáról. Mesélt gyermekkoráról is, amely leginkább Kunágotán zajlott. Illetve arról, hogy édesanyja vissza akart menni Erdélybe, de mivel lezárták a határokat kénytelenek voltak ebben a faluban letelepedni. Az ottani gyerekkorról, a falusi életről is mesélt a művésznő, amelyet egy nagy adománynak fogott fel az élettől, az állatgondozás, a templomok, a saját iskola, a művelt tanárok és maga a falusi közeg végett.

Megtudtuk, hogy a művésznő, hogyan került először közelebbi kapcsolatba a színészettel, amit szintén ennek a falunak köszönhet, illetve az itt zajló filmvetítéseknek. 4-5 éves korában fogalmazódott meg a gondolat a fejében, hogy színésznő akar lenni, anyukája eleinte furcsállta, de természetesen támogatta őt mindenben. Az itteni művelt tanárok felkészítették őt a főiskolára.

Molnár Piroska elmondta, hogy a főiskolára elsőre felvették. Mesélt a nagyobb iskolai eseményekről, öltözéses próbákról, az első színdarabokról. A főiskola után beajánlották a Nemzeti Színházba, ahova nem szerződtették le, ezután a Madách Színházba sem, és ezt követően jött Szeged, ahol egy darabig nem ismerték. Azt hitték először, hogy ő egy szerencsétlen kislány, aki nem kellett sehova, de aztán kiderült, hogy ez nem igaz, és így kezdődött el a szegedi munkássága.

Molnár Piroska szerint Honthy Hanna is óriási színésznő volt a saját stílusában. Ő volt az, aki teljesen át tudott szellemülni egy adott darabra. Mesélt nekünk a színdarabok előtti kis rutinjairól. Például elárulta azt, hogy ő is szeret korán bemenni a színházba, a darab előtt mindig elmondja az aznapi szövegét, ami biztonságot nyújt neki. A művésznő beszélt a kaposvári időszakról is, amely szintén egy meghatározó korszak volt az életében és a munkásságában is. Kaposvárra Komor István, az akkor megválasztott igazgató és Zsámbéki Gábor hívta. Itt ebben a színházban is kapott természetesen kritikákat és bántásokat is, de elmondása szerint az ember elfelejti idővel ezeket, és ő ezzel sohasem foglalkozott igazán, illetve rájött, hogy ezek a kritikák nem ellene irányultak és azért voltak, hogy egyre jobb legyen. A kaposvári színházban, sokszor kicsit túlzásba vitték az instrukciókat, volt olyan eset is, amikor annyira hevesek voltak az indulatok, hogy szék is repült a próbákon, illetve a megbeszéléseken és erről is mesélt itt a Bóta Café-ban a művésznő.

Pártos Gézától tanulta, és ezt ő is osztja, hogy:

„Egy színész attól színész, hogy minden emberi tulajdonságnak meg kell benne lenni és azt erősíti fel magából, éppen amelyikre az adott szerephez szükség van.”

A művésznő elmondása szerint 30-40 év között élt igazán, és ekkortájt kezdett ráeszmélni arra, hogy 30 évig kicsit nagyképűen élte az életét. Azt hitte, hogy ő a világ közepe, hogy ő bármit megtehet, de aztán bekerült egy új színi társaságba, ahol rájött, hogy mindenki valamiben különleges és mindenki máshogy egyedi.

A Bors néni szerepét 25. éve játssza el, amely nagyon hozzánőt, még az e-mail címében is benne van a Bors néni szó. Molnár Piroska elmesélte azt a vicces kis történetet is, hogy amikor megkapta a Kossuth-díját, két Bors néni előadás között vette át és ottfelejtette a színházban, mert zavarban volt. Akkor még nem a szobor alakú díj volt, hanem egy kis érem, és ezért sem tűnhetett fel neki, hogy valahol elhagyta.

A Munkaügyek című sorozatban egy külön élmény volt számára, hogy lehetett improvizálni is. Mucsi Zoltán volt az egyik színész, akivel dolgozott, és aki képes volt a felvételeken mást játszani, mint a próbán. Természetesen ebben a szituációban követnie kellett őt, nem álhatott meg, sőt még olyan is volt, hogy az operatőrök annyira röhögtek, hogy remegett a kamera a kezükben.

Már nem tanít három éve, de oktatott pár évig három bábosztályban, a Kolibri stúdióban és tanított színpadi beszédet is. Van, hogy a mai napig egy-két tanítványa visszamegy hozzá, ha nehéz szöveget kell elmondaniuk. A Thália Színházban van jelenleg, és a Nemzetiből váltott, ugyanakkor felajánlották neki, hogy maradjon, de akkor már menni akart a Tháliába. Ebben a színházban zömében csak bulvár van, de nem zavarja, szerinte belefér, hogy kicsit másabb szórakoztatás megy itt.

 

Reklám