fbpx

FIX TV | Game On – NOSZTALGIÁZZ VELÜNK! RÉGI NES JÁTÉKOK! | 2018.07.28.

Game On stream összefoglaló – RÉGI NES JÁTÉKOK!

A Game On legújabb adásában összeszedtük nektek a csütörtöki streamünk legjobb pillanatait. Ez az adás is retro hangulatban telt, hiszen régi NES játékokat szedtünk elő, melyek meghatározó szerepet töltöttek be gyerekkorunkban, legalábbis azoknak, akik a 90-es években nőttek fel. A keddi adásban néhány igazi retro NES játékot már bemutattunk, de most még ütősebb címeket szedtünk elő nektek, sőt most co-op játékmódra is sor került. A Soccer-ben Game On Ádám győzedelmeskedett, míg Contra-ban nagy nehezen sikerült eljutni az első komolyabb boss-hoz.

Az adásban újra nekifutottunk a Hudson’s Adventure Island-nek, a Circus Charlie-nak és a Galaxian-nek. Ezek a játékok továbbra sem adják könnyen magukat és Ádám idegrendszerét is alaposan kikészítik.

Ezen kívül újra kipróbáltuk a Balloon Fight-ot, amit a Nintendo fejlesztett és adott ki 1986-ban. A játékban főhősünk két lufi segítségével tud repülni a pályán, miközben az ellenség lufiját kidurrantanunk. A játék közben számos akadályra kell figyelnünk, mint például a felhőből kieső villámgolyókra vagy a vízben lévő hatalmas piranhára.

balloon fight, sárgakazetta, nes, nintendo, játék, game on, retro adás, tv műsor

A Namco által feljesztett és kiadott Battle City is tiszteletét tette az adásban, ahol egy tankot íránytva kell elpusztítanunk az ellenséges tankokat. A játék közben ügyelnünk kell arra is, hogy a tankok ne pusztítsák el bázisunkat, különben hamar találkozhatunk a game over felirattal. A pályákon megjelenő power up-okkal pedig különböző fegyvereket és képességeket aktíválhatunk.

battle city, sárgakazetta, nes, nintendo, játék, game on, retro adás, tv műsor

Nézd vissza a teljes adást, ha kiváncsi vagy arra, hogy milyen régi NES játékkal játszottunk még!

Szeretnél még több bemutatót látni? Kattints ide és nézd vissza a Game On korábbi adásait!

Kövess minket a Twitch csatornánkon!

Miről szól a Game On?

Videójátékokkal foglalozó TV műsor, melyben bemutatjuk az adott időszak legfontosabb, legjobb, vagy éppen legrosszabb játékait – egyes játékokba pedig hosszabb betekintést is nyerhetünk gameplay-ek formájában.

Reklám