fbpx

MUCSI ZOLTÁN: “Igazán a nagy áttörés a net által jött létre” | 2020.08.11.

„Aztán egy ponton egy felbontott szardíniás dobozt bedobtak a színpadra, aztán felálltak és távoztak.” – interjú Mucsi Zoltánnal.

Mucsi Zoltán, Jászai Mari-díjas színész volt a Bóta Café újabb adásának a vendége. Eleinte focista szeretett volna lenni, de aztán rájött, hogy ez nem az ő pályája. Mesélt a színházról, és arról, hogy meddig szeretne szerepelni, illetve a koronavírusnak köszönhető elmaradt darabokról is, amiből elmondása szerint rengeteg volt. Emellett kicsit örült is a helyzetnek, hiszen több időt tudott a családjával tölteni. Nemrég volt kint forgatni külföldön, és augusztusban, itthon egyaránt rendesen elkezdődnek a filmes forgatások. Beszélt a legújabb projektekről is. Régebben el sem tudta volna képzelni, hogy színész lesz, géplakatosnak tanult és másfél évig dolgozott a szakmában. Aztán a MÁV-nál tevékenykedett, ezután Szolnokon egy amatőr színészegyüttesbe került, ahol elmondása szerint nagyon jó társaság gyűlt össze. Itt rengeteget szerepelt, regényeket írtak színpadra, dokumentumjátékot készítettek, a vállalat ünnepi műsorát is ők csinálták. Szépen lassan beilleszkedett, és egyre több, nagyobb feladattal bízták meg, ezután a Szolnoki Színházba segédszínésznek jelentkezett. Itt a felvételin verset kellett mondania. Május végén felvételt nyert a színházba. Eleinte kis szerepeket kapott, szinte statiszta volt és folyamatosan lépegetett fel a ranglétrán.

Mesélt a való élet és a filmbeli mentalitásának különbözőségéről. Illetve arról, hogy Szolnokon 15 évet húzott le, és ez egy nagyon meghatározó korszak volt az életében. A másik ilyen nagy áttörést Zoltán életében, a Roncsfilm, a Gengszterfilm, és a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című filmek voltak. Beszélt a barátságukról Scherer Péterrel és arról, hogyan kapta a „Kapa” becenevet. Ebben szerepet játszott a focista múltja, illetve a Szolnoki Színházban is gyakran így szólították őt.

Mucsi Zoltán elmesélte, hogy milyen érzés volt, amikor ismertté vált. Az igazi ilyen nagy áttörés az internet által jött a számára. A Youtube-ra róla feltöltött videókon többmilliós megtekintések vannak és véleménye szerint ezáltal kezdték őt megismerni az emberek.  Ilyen volt a Feketeország, ami óriási nézettségre tett szert, és aminek a témája Zoltán szerint rengeteg embert érdekel. Ezek a darabok sokféle érzelmet váltanak ki az emberekből, pozitívat és negatívat is egyaránt. A Hazám hazám című darabban, például, még szardíniás konzervet is bedobtak a színpadra, mert egy társaságból ellenszenvet váltott ki egy eljátszott jelenet.

Vannak olyan darabok, amelyekben lehet improvizálni és természetesen olyanok is, ahol nem. De több az olyan előadás, amelyikben kötött a szöveg és a játék is. Nem mindig és minden helyen lehet imprózni. Meg kell nézni és beszélni, hogy mikor és meddig lehet belerakni, belevinni egy kis improvizációt a játékba, úgy hogy az ne legyen túl sok. Többször össze is vitatkoznak a kollegákkal, például Pepével (Scherer Péter) is, hogyha nem értenek egyet egyes dolgokkal kapcsolatban, de Mucsi szerint ezek a nézeteltérések nem tartanak sokáig, általában csak a próba végéig. Mesélt a közönségről, illetve arról, hogy mennyien és mennyiszer is látogatnak egy adott darabot, ez az idő előrehaladtával változott, de Zoltán szerint ezek a produkciók egyre jobbak lesznek, folyamatosan fejlődnek.

Elmesélte, hogy mennyire összeforrt már Scherer Péterrel, azaz Pepével a szerepük, hiszen rengeteg darabban játszanak együtt. Az ő párosuk a nézők szerint is rendkívül jól működik. A Krétakörrel majdnem 40 országban jártak, szinte minden jelentős fesztiválon részt vettek a társulattal és sorra nyerték ezeken a díjakat is.

Mucsi Zoltán elmondása szerint:

„Az egyik legerősebb színházi formáció volt, ahol én megfordultam.”

Amikor a Krétakört otthagyta akkor visszakerült a Bárka Színházba és ezután eldöntötték, hogy alakítanak egy új formációt, Gyulai Eszterrel, Scherer Péterrel és Katona Lászlóval. Rengeteg új és jó dolgot csináltak, de voltak bukások is egyaránt.  Az emberek leginkább jelenleg a Munkaügyek és a Tóth János című sorozatban játszott szerepeivel azonosítják és kétségtelenül ezek is növelték a hírnevét. Ugyanakkor nem hoztak akkora nézettséget, mint a kereskedelmi televíziók hasonló sorozatai. Összességében Mucsi szerette ezeket csinálni, és rengeteget tanult is belőlük. Szerinte a filmszínészet és a színházi színészet nagyon eltér egymástól, ugyanis máshogy kell a kamera előtt játszani, mint a színpadon. Magánéletéről is mesélt itt a Bóta Café-ban, és megemlítette, hogy szeret főzni, társasjátékokat játszani a gyerekeivel, sokat utaznak, beszélgetnek, elmondása szerint egy teljesen átlagos életet élnek.

Reklám